Ki lakik a fészekben?
Ha kissé sem akarnék költőien fogalmazni, kérdezhetnéd azt is, hogy ki a fészkes fene ez a nő, aki Arlette-nek (ejtsd: árlett) hívja magát.
Nos, ha a „fészkes fene” jönne szembe veled az utcán, nem biztos, hogy felismernéd. Pont olyan vagyok, mint te. Néha összeszedett, máskor szétszórt. Időnként mosolygós, más időkben borongós. Néha nem látok a gondolatoktól, fáradtságtól, gyerekek körüli zűröktől, munkától, teendőtől, mosnivalótól és tépelődéstől. Ismerősök mellett is elmegyek az utcán és reumakrémet nyomok a fogkefére reggel. Vagy joghurtot öntök a kávémba tej helyett, olyan is volt már. Máskor meg minden passzol, minden és mindenki a helyén van, a fiókák ügyesek, kedvesek, aranyosak. A boldogság teljes, a kávé forró, a nap süt és mindenki normális, ilyen is van.
Viszont ha az írásaimat olvasod, remélem, hogy egyből megismersz. Zsigerből, és rávágod, mint éltanuló a helyes választ: igen, ez a sztori az alföldi fészekben született. De nem is a sztori. Mert az történhetne bármelyik családban. Hanem az erő, ami ezt papírra húzza, a sírva röhögés, ami miatt elolvasod, és úgy érzed: na, ez az. Mindig mondtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel ilyenek történnek!
A mi fészkünk klasszikus, kerek, megszokott, ha felülről nézzük. Apa- és anyamadárral, két kis fiókával. De ha belülről nézzük: zűrzavaros, bohém, néhol szögletes és időnként poroszos is. Csipognak a kismadarak, ezért mindig hangos. Zárt. Csak a miénk. Tipikusan alföldi.
Hogyan született a blog?
Szerencsére könnyebben, mint a gyerekeink 🙂
A mi alföldi világunkban benne vannak a szatmári falvak, a hajdúsági városok, a végtelen mezők és a kis patakok. Helyet kap benne a Tisza partja, a vöröslő naplemente és a távolság is. A horgásztavak, a lepkekergetés és az a tény, hogy a kocsiban a kézifék szinte felesleges. Hogy sose kell máshova felmennünk, legfeljebb az emeletre, a padlásra, vagy hasonló helyekre. Hogy a gyerekeink dombnak mondanak minden két méteres földkupacot, amit meglátnak.
Benne van az is, hogy éltünk a fővárosban és egy hétvégi kirándulásnál többre nem tudjuk ott elképzelni a családunkat.
Tudjuk, hogy a mi otthonunk messze van mindentől, mégsem mennénk el, hogy mi legyünk messze az otthonunktól.
Kommentek